Lehullt a lepel vasárnap, Szent István-szoborral gazdagodott Gyergyószentmiklós. Ennek a ténynek számos üzenete van – hangzott el a tömegek jelenlétében tartott szoboravatáson.
„Mindig kell egy vezérfonal, ami fényt ad a sötétben" – idézte Kós Károly szavait Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós megbízott polgármestere.
A közösségépítést tartja egyik legfontosabb céljának a gyergyószentmiklósi örménység, ehhez pedig elsősorban a közösségi ház használatára van szükség – állítja Kulcsár László, a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület elnöke. Hargita Megye Tanácsa tavaly két ízben is támogatta a felújítási munkálatokat, idén pedig egy 49 000 lejes támogatást ítéltek meg ennek folytatására.
Beszélgetés Gál Hunor örmény katolikus plébánossal
Egy bölcs mondás szerint "A világ összes anyagai között a szeretetnek van a legnagyobb kötőképessége". Ennek a szeretetnek köszönhetjük, hogy együtt lehettünk a gyergyószentmiklósi Őszirózsák Idősek Klubjának tagjai a csíkszentdomokosi Cserevirág nyugdíjas közösséggel csütörtökön, április 7-én, ápolva hagyományainkat.
