Szeptember 28. Már alig vártam ezt a napot. Már reggel hatkor felkeltem, és pár perc alatt indulásra készen álltam. Türelmetlenül néztem a faliórát, alig vártam, hogy végre útnak indulhassak.
Mikor megérkeztem még csak egy nagykövet társam volt ott, úgyhogy felmértük a terepet és sétáltunk egyet a sok-sok vidám, tettre kész, zöld pólós nagykövet között. Benéztünk a merch sátor alá, szemügyre vettük a vászontáskákat, amelyeket mi is már nagyon vártuk, hogy kézhez kapjuk. Pár perc elteltével lassan-lassan megérkeztek a többiek is a csapatomból. Jó volt őket látni, főleg azokat, akikkel a Csalamádé tábor óta nem találkoztam. Olyan otthonos érzés volt, amit csak a Csalamádé adhat nekem, ekkor tudatosult bennem igazán, hogy milyen jó célért is gyalogolok. Nem csak én, hanem az összes nagykövet.
A szervezeti bemutatkozások közben azt is meghallottuk, hogy valamelyik sátor mellett van gumicukor, szóval kénytelenek voltunk egyet-egyet eltenni, hogy útközben is legyen valami energiaforrásunk. Mikor visszaértünk a többiekhez váltottunk néhány szót mindenki útvonaláról, majd elindultunk. Bevallom, három próbasétán is részt vettem, és mindig pontosan követtem a kijelölt, tíz kilométeres útvonalat, de most valamiért másképp alakult.
Lementem az állomásig, majd vissza. Közben színházas podcasteket hallgattam. Visszafelé az utamon pedig összefutottam pár kerékpáros családdal, jó volt látni ahogy gyerektől a felnőttig mindenki a jó időt élvezve, mosollyal az arcán, céltudatosan teker. Örültem, hogy egy ilyen közösség tagja lehetek, örültem, hogy gyergyói vagyok.
Úgy volt, hogy ezután Felszeg irányába megyek, de hirtelen csak befordultam a Kápolna utcán és elindultam a kápolna felé. Talán azért vetemedtem erre a furcsa cselekedetre, mert hétfőn arra túráztam. Az úton három kecske is csatlakozott hozzám, ami igazán vicces látvány volt. Viszont félúton megfordultam, mert egy elég ellenszenves nyájat láttam pásztorkutyák társaságában és mivel a futás nem az erősségem nem volt más választásom. A három kecske eközben hűségesen jött utánam, de az utcából kijövet már nem kísértek tovább, megálltak ebédszünetre egy bokornál.
Ekkor volt dél és én már majdnem egy és fél órája sétáltam, három podcastet végighallgattam és hat kilométer már megvolt. Nem kellett már sok szóval a Batthyány Ignác szakközépiskolánál vissza is fordultam, ott voltam körülbelül nyolc kilométernél. Aztán bementem egy utcán, aminek még a nevét se tudtam, sosem jártam arra. De sejtettem, hogy hol lyukadhatok ki, szóval azt mondtam miért ne.
Mikor már számomra is ismerősebb helyen voltam elindultam a kiindulási ponthoz és ott megállítottam a mérőt: 10,57 km. Szerintem nincsenek arra szavak, hogy mennyire örültem. Két órát és tizenöt percet gyalogoltam megállás nélkül, tudom sokaknak ez kevésnek tűnik. De egy idő után unalmas céltalanul barangolni, bármennyire is élvezi az ember.
Páran a többiek közül már vártak, hiszen megbeszéltünk egy helyet, ahol találkozunk. Megvártunk mindenkit, aki Gyergyóban vagy környékén teljesítette a kitűzött távot és megosztottuk egymással az úton szerzett élményeinket.
Ezek után hazamentem és egy pár órás alvással és szilvásgombóccal jutalmaztam meg magam. Mindenesetre szerintem mindenki nagyon ügyes volt és nem csak a mi kis csapatunkra vagyok büszke, hanem az összes nagykövetre, szervezőre és mindenkire, aki kicsit is hozzájárul ahhoz, hogy Gyergyó is Neki fusson harmadjára. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, elmondhatatlanul hálás vagyok mindenért. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is részese akarok lenni ennek a kalandnak.
Huszár Boglárka, a Mono-kultúra Egyesület nagykövete