kavalkád.

ifjúság I oktatás I kultúra

GYTIT ifjúsági csapatépítő

A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács csapata fontosnak tartotta, hogy már rögtön a tisztújító küldöttgyűlés után elkezdje a munkát ezért 2021. október 1-3 között tartott egy csapatösszerázót a GYTIT csapatának és tagszervezeteinek. Nem titkolt célja volt a rendezvénynek, hogy új tagokat vonzzon be a GYTIT csapatába, ez sikerült is, hiszen sok a környéken működő diáktanácsos jelen volt a rendezvényen. Éppen ezért a hangsúlyt a diáktanácsokra fektettük, kitaláltunk egy közös stratégiát, amely alapjám a kevésbé működő diáktanácsok is újra lendületet sikerült adni. Erre azért volt szükség, mert a diákokban benne van a tenni akarás, a munkakedv, csak bizonyos okok miatt ez nem tudott felszínre törni és a mostani vírushelyzet is nagyban visszamozdította ezt. Úgy néz ki a közeljövőben egy jó összefogással sok mindent meg tudunk majd valósítani, de ehhez elengedhetetlen volt ez az csapatépítő és természetesen fontos az is, hogy a körülmények is megfelelőek legyenek.

Az első napon a résztvevők megismerhették egymást, illetve megismerhették Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács tagjait, programjait és partnereit is. A résztvevőknek lehetőségük nyílt betekintést nyerni az elmúlt évek tevékenységeibe, illetve közösen tudtak dolgozni a jövőt érintő tervein is. Elindult, egy kezdeményezés, amely kimondottan a diáktanácsokat érinti, ugyanis el akarnak kezdeni egy közös munkát, amely feltételeinek a megteremtésében a GYTIT is partner szerepet vállal. Az eseményen résztvevő 25 fiatal tudta bővíteni a kapcsolati tőkéjét, hiszen több új embert ismerhettek meg, akik aktív közösségi szerepet vállalnak. Eredményes munka volt, jó csapattal és jó tervezéssel. A rendezvény „gyümölcse” egy új diáktanács megalakítása lesz, amelyet a fiatalok még az idén meg szeretnének alakítani amelybe a Gyergyói-medence diáktanácsai fognak csoportosulni.

Nagyrészt diáktanácsokból érkeztek fiatalok, ezért az őket érintő a témára és problémákra volt inkább nagyobb hangsúly fektetve a hétvége folyamán. A programról természetesen nem maradt el a szórakozás, az ismerkedés sem, nagy örömünkre szolgált, hogy néhány ügyes, aktív fiatallal bővült a csatunk és másoknak is segíteni tudtunk.

Az összerázó nagyon hasznosnak bizonyult, a fiatalok nagyok aktívak voltak, sok jó ötlet született, amit majd a jövőben reméljük meg fognak valósítani a program résztvevői és tagszervezeteik.

A rendezvényt a Communitas Alapítvány támogatta.

Kapcsolódó cikkek

kavalkád.

2021-10-22

A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács új csapata fontosnak tartotta, hogy a térségben tevékenykedő fiatalok online is jól kommunikáljanak, ezért szervezte meg 2021. október 1-3 között az Online...

kavalkád.

2021-10-22

„Egységben az erő” címszó alatt tartotta meg a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács a tisztújító küldöttgyűlését 2021. október 1-én Gyergyószentmiklóson a Művelődési Ház Karancsi Sándor teremében. A...

kavalkád.

2022-08-17

A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács csapata idén egy Fotópályázattal szállt be az EgyFeszt szervezésébe. A projekt elsődleges célja az volt, hogy fiatal fotósok, függetlenül a technikai...

kavalkád.

2022-09-21

A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT) kinyitotta kapuit a fiatalok fele, hiszen augusztus 19-21 között egy olyan kommunikációs és csapatépítő hétvégét tartottak, ahol a fiatalok nem csak a...

CGY logo 2

Rovatok

kavalkád.

egy/más.

(im)pulzus.

Támogatóink

Communitas logo vizszintes egyszinu sotet hatteren

Látogatottsági statisztika