kavalkád.

ifjúság I oktatás I kultúra

Székelyruha készítés a Portéka Egyesületnél

porteka 2055072Egyesületünk a székelyruha-készítés kapcsán tartott sikeres foglalkozásokat Rigó Csilla szakmai irányítása alatt.

A hétköznapi és ünnepi viseletekkel - főként a gyergyói régióra koncentrálva kezdtük el a workshopot. Szabásvonalak, díszítési technikák, különböző anyagok megismerése és használata volt az első számú szempont, amiért belekezdtünk a projektbe.

Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara 2020

ferfikarIdén jóval csendesebb évet tudhat magáénak a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara. A dalos fiúk soraiból ebben az évben hárman mennyei kórus tagjai lettek.

A járványügyi helyzet miatt, elővigyázatosak vagyunk tagjaink és közösségünk érdekében. Az első közösségi eseményen való megjelenésünkre az Október 6.-i megemlékezés alkalmából fog sor kerülni, melyen Málnási Katalint helyettesítő karnagyunk Bíró Zsolt, fog vezényelni.

A tavaly elkezdett projektünket idén is folytattuk, így már 22 bocskai zakó áll a kórustagok rendelkezésre, melyek az alkalomhoz illő, egységes megjelenést hivatottak biztosítani.

A fiatalok problémáinak bemutatása szakmai blog segítségével

szocialishalo blog ingazasA 2018/2019-es tanévben sikerült megvalósítani az első olyan átfogó szociológiai kutatást, amely célcsoportja a gyergyószéki középiskolások voltak. A kutatás során 6 gyergyószéki középiskola több mint 1100 diákját kérdeztük meg kérdőív segítségével. A kutatás fő témái a fiatalok időbeosztása, terheltséget, szabadidő-eltöltési szokásai, iskolán kívüli tevékenységei, önkéntessége, idegennyelv-tudása, román-nyelvtudása és román nyelvvel kapcsolatos attitűdjei, valamint jövőterveik feltérképezése voltak.

A kutatás eredményeinek feldolgozására egy kutatócsoport alakult 11 szociológia és hr szakos egyetemi hallgatóból, akik tapasztalt kutatók mentorálása mellett dolgoztak. A kutatócsoport eredményeikből dolgozatokat írtak és ezeket egy konferencián tervezik bemutatni. Egyelőre idén augusztusban egy műhelykonferenciára került sor, ahol az előadások első változatát mutatták be.

Kommunikációs képzés

Mozgalmas hétvégéje volt azoknak a fiataloknak, akik a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács programjain vettek részt 2019. december 13-15 között.

A kommunikációs képzés három napon át tartott. Itt lehetőségük volt a fiataloknak olyan kommunikációs technikákat elsajátítani, amelyek során hatékonyabbá tudják tenni a saját és a csapaton belülli kommunikációjukat. Megtanulhatták, hogy mikre kell oda figyeljenek amikor másokra akarnak figyelni és mik azok a dolgok, amelyeket tudatosabban kell hangsúlyozzanak, amikor kifele kommunikálnak vagy a nem megszokott környezetükben vannak. Gyakorlati feladatok segítségével pedig a csapaton belüli kommunikáció fontosságát is megismerhették és különböző praktikáira is betekintést nyerhettek, amelyeket alkalmazba eredményesebben kommunikálhatnak. Megtanulhatták, hogy a különböző helyzetekben milyen általános kommunikációs praktikákat szoktak nem tudatosan ők is használni és hogyan lehet azokat korrigálni. Ugyanakkor azt is megtanulhatták, hogy nagyobb közösségbe mik jelenthetik azokat a félreértéseket, amelyeket mindenképpen érdemes elkerülni. A tapasztalt az volt, hogy nagyon érdekesnek tartották ezeket a fiatalok és jó hangulatban tudták a feladatokat elvégezni.

Épülő Gyergyó 2019

Több éve zajlik az a kutatás, aminek egy újabb bemutatására került sor 2019. december 15-én Borzonton a Rubin Panzióban. A kutatás lényege, hogy a gyergyó medence fiataljainak helyzetét akarják felmérni a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács tagjai, hogy arra alapozva majd egy teljes ifjúsági tanulmányt készíthessenek.

Udvarhelyszék úrihímzéseinek, népviseletének, népi lakástextiléinek valamint a népi építészet formaelemeinek felkutatása, dokumentálása, feldolgozása későbbi önálló kiadvány előkészítéséhez

granatalma2019dec2019. június - szeptember időszakban néprajzi gyűjtőmunkám egyik legtermékenyebb és szépségében is felülmúlhatatlan idejét érhettem meg. Ebben segítségemre Abrán Tünde nyugalmazott gyógyszerész barátnőm volt, aki nem csak elszállított a gyűjtési területekre, de lelkes odaadással, megérezve a teendők fontosságát és súlyát, minden településen a legmegfelelőbb adatközlőt illetve adatközlőket szervezte be a rejtett értékek feltárására. Ezek rögzítésében is szakszerűen segítkezett, megélve egy frissen felfedezett néprajzi elhívás fontosságát és visszatéríthetetlen egyediségét. Mire megérkeztem Székelyudvarhelyre, már összeállt az egy vagy több napi ételcsomag, amit a Gizi csárdában (Sc. Citadella Srl.) készítettek elő szorgos kezek, és hűtőtáskába helyezve, már indulhattunk is az áhított helyszínekre.

Népviselet bemutató

porteka nepviselet 2019A Portéka Egyesület 2019. November 15.-én mutatta be a Hargita Megye Tanácsa pályázati kiírásán elnyert két és fél népviseletet. A projekt célja egy kísérlet volt, ahol hagyományos és főleg természetes módszerrel megfestett vászonból készített székelyruhák elkészítése volt. A kihívás teljesítve, ígéretünkhöz híven a jövő évi Mesterségek ünnepére az általunk festett székelyruhában képviseljük Székelyföldet.

A Portéka Egyesület beszámolója

porteka2019A Jan Post Egyesület és a Communitas Alapítvány támogatásával 2019 nyarán egy programsorozatot sikerült lebonyolítanunk, amelyre évek óta készültünk. Családi, tehát többgenerációs résztvevőkkel együtt a csodálatos természet adta lehetőségekkel ismerkedni volt lehetőségünk. Együtt élni és felhasználni, mint alapanyag, inspirációs forrás. Olyan élményekkel gazdagodni, amelyek egyfajta tudást, tapasztalást is biztosít.

Beszámoló a Step Dance Sportklub nyári edzőtáborairól

stepdance beszamolo2019Az összesítés szerint 5 edzőtábor zajlott a Step Dance Sportklub berkein belül, július és augusztus között, megmozgatva 350 gyermeket, 150 óra edzéssel, 672 óra felelősséggel, millió nevetéssel, ezeregy játékkal és végtelen élménnyel.

CGY logo 2

Rovatok

kavalkád.

egy/más.

(im)pulzus.

Támogatóink

Communitas logo vizszintes egyszinu sotet hatteren