Az örmény holokauszt, másfél millió örmény erőszakos kitelepítése száz éve, 1915. április 24-e éjjelén kezdődött. Erre a gyászos eseményre, a XX. század első népirtására emlékezett vasárnap a gyergyószentmiklósi örmény közösség.
Városháza, Koronás Park, Pákozdi Katonai Emlékpark, Parlament. Ezek az úticélok szerepelnek a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskolából érkezett diákok három napos programjában. A Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola meghívására érkezett Székesfehérvárra az a 15 fős csoport, amelyet Deák Lajosné önkormányzati képviselő fogadott a Városháza Dísztermében.
Mint minden más ünnepre a nagycsoportos gyerekek lelkesen készültek a húsvéti ünnepre is. A Húsvét előtti nagy héten sokat beszélgettünk az ünnep jelentőségéről,igaz történeteket, meséket hallgattunk, húsvéti énekeket énekeltünk.A gyerekek nagy szeretettel festették a húsvéti tojásokat.Tojásfát díszítettek, nyuszit készítettek műanyag pohárból, búzát ültettek.A locsolás sem maradt el, a fiúk gyönyörű locsolóverseket tanultak otthon, amiket elmondtak a lányoknak és meg is locsolták őket.
Lovaglás, túrázás szervezése, kézműveskedés vagy környezetvédelmi programok szervezése - neked melyik a leginkább testhezálló?
A kiskunhalasi Humán Erőforrásért Egyesület három erdélyi önkéntest keres, egy, az Európai Önkéntes szolgálat által finanszírozott projektjének a kivitelezéséhez.
Az önkéntes fizetés nélkül dolgozik, munkájáért cserébe viszont szállást, ellátást, nyelvoktatást, személyes segítőket, és egy kisebb összegű zsebpénzt (90 eurot) kap. Sőt, az utazásáról, a helyi közlekedéséről és biztosításáról is gondoskodik a program. TÚL A MUNKÁN, AZ ÖNKÉNTESKEDÉS ÉLETRE SZÓLÓ ÉLMÉNYEKET, BARÁTSÁGOKAT, TAPASZTALATOKAT, ÉLETSZEMLÉLETBEN BEKÖVETKEZŐ VÁLTOZÁSOKAT OKOZ.
A projekt paraméterei
Fogadó szervezet neve: Humán Erőforrásért Egyesület
Önkéntes periódus időtartama: 01.05.2015 – 30.04.2016, 12 hónap
Helyszín: Kiskunhalas Pici-Paci Porta, Magyarország;
Külföldi önkéntesek létszáma: 3 fő, 18-25 év közötti fiatal (minimum 1 fő fiú)
A projekt tartalma
Az önkéntesek saját kompetenciáikhoz mérten fogják segíteni az egyesület mindennapi munkáját. A foglalkozások az önkéntesek szakértelmének, tudásának megfelelően lesznek kialakítva, ötleteikkel, tapasztalatukkal járulnak hozzá az egyesület tevékenységeihez. Segítenek rendezvényeik szervezésében és lebonyolításában, valamint tematikus programok megtervezésében és megvalósításában óvodás, iskolás-, illetve ifjúsági csoportok részére.
A virágvasárnap tartalma nemcsak gazdag, de ívelt is az öröm és a szenvedés, az ünneplés és a gyász, a „Hozsanna!" és a „Keresztre vele!" kiáltások között. Az egyház ma odaáll a tömeg mögé, és maga is pálmaágak lengetésével ünnepli a Jeruzsálembe szamárháton érkező Krisztust, barkát szentel a bevonulás emlékére, de a felcsendülő szenvedéstörténet gyászát és fájdalmát is átéli.
Ez volt a címe (és alcíme) a VII.B osztály nyílt napjának, amelyre március 27-én pénteken került sor a Fogarasy Mihály iskola dísztermében. A nyílt nap ötlete az idei országos szintű dohányzásprevenciós projekt keretében merült fel, az ötletgazda pedig András Gabriella szociálpedagógus volt, a projekt felelőse iskolánkban. Ő álmodta meg, hogy a hetedik osztályok nevelő óráin zajlóbeszélgetések, kérdőívtöltések és egyéb tevékenységek, egy interaktív, látványos, élményszerű rendezvényben csúcsosodjanak ki, a VII.B-sek pedig azonnal lecsaptak a lehetőségre.
Március 7-én a közép és nagycsoportos óvodásokból álló Százszorszép csapat részt vett a Kiskurutty Játéktanoda körzeti szakaszán,amelyet a Csillagszem Napköziotthonban szerveztek meg. A csapatunk első helyet szerzett meg és így tovább jutott a megyei versenyre is. A találkozót nagy készülődés előzte meg. A csapat indulóval mutatkozott be, betanultak egy rövid részletet a Fehércsillagos sündisznócska című meséből, majd a történettel kapcsolatos játékokon vettek részt: mesekereket készítettek, találós kérdésekre válaszoltak, szólásokat mondtak az állatokról, memória játékban vettek részt és egy ugróiskolát is kipróbálhattak.
100 nap telt el azóta, hogy iskolások lettünk. Ennek megünneplésére az Előkészítő Step by Step osztályban március 3 – án „Tavaszvárás" címmel nyílt napot szerveztünk.
Erre a különleges napra már ősszel, az iskolába lépésünk első napjaiban felhívtuk a gyerekek (és persze a szülők) figyelmét és felkértük őket, hogy gyűjtögessenek számukra kedves dolgokat.
Pápai Ildikó: Tavaszköszöntő
Februárban, farsang felé
elkergetjük a telet,
bár szép volt a nagykarácsony,
fáztunk éppen eleget,
kérünk egy kis meleget!
Jelmezt öltünk, síppal-dobbal
lármázunk egy keveset,
hogy a hosszú, szürke álom
érjen véget, ha lehet,
s ne hozzon több hideget.
Így várjuk a langyos tavaszt
számláljuk a perceket,
reggel-este, napról-napra,
a kedvünk is kedvesebb,
ha az égbolt derűsebb.
A néphit szerint Cibere vajda és Konc király vízkeresztkor és húshagyó kedden párviadalt vív egymással.
Már egy hónap sincs hátra a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) tisztújításáig. Ez az az időszak, amikor azokról a problémákról kell beszélni, amelyek a romániai magyar fiatalok jövőjét jobbá tehetik és az itthon boldogulásukat segíthetik. Ilyenkor kell a problémákat célokká és feladatokká alakítani. Pont ezért, nem kell senki zokon vegye, ha építő jellegű kritikák, észrevételek fogalmazódnak meg azok részéről, akik ezt a jövőépítő munkát komolyan veszik és a problémákat nem a szőnyeg alá akarják seperni.
Szabó József János hadtörténész A Székelyföld körkörös erődítése 1940–44 című könyvét mutatják be február 24-én, kedden 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban.
A kötet a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál.
Bemutatja: Demeter László.

Rovatok
kavalkád.
egy/más.
(im)pulzus.
Témakörök
Támogatóink

