A Gyulafehérvári Caritas 25 éve végzi munkáját Erdély-szerte – reményeink szerint úgy, ahogyan 1947-ben boldog emlékű Márton Áron püspök elképzelte, és dr. Jakab Antal 1990-ben, a rendszerváltás után első intézkedései között elrendelte.
Az Egyház útja az ember, mondja Szent II. János Pál pápa Redemptor Hominis enciklikájában, és az világos mindannyiunk számára, hogy Egyházunk hármas küldetése között meghatározó módon ott van a felebaráti szeretet gyakorlása.
"Aki veszi a bátorságot, hogy csendben maradjon, az felfedezi Isten jelenlétét." (Marie-Michel OCD)
Ahhoz, hogy teljes életet tudjunk élni, szükségünk van igazi találkozásokra. Találkoznunk kell önmagunkkal, embertársainkkal és Istennél. Hogy ezek a találkozások tényleg létre jöjjenek és ne valami „futó kaland" legyen az egész együttlét, szükség van MEGÁLLÁSRA.
Szárhegyen született, tizenegy éve a hívek lelki életét szolgálja, némely esetekben igazgatja is. Gyakran hazajárt Gyergyószentmiklósra, augusztus elsejétől viszont itthon van itt. Zarándokút megállója ez, az önismeret útja, melyet véleménye szerint csak Istennel érdemes járni. Sajgó Balázs római katolikus lelkipásztort próbáljuk egy beszélgetés által kicsit megismerni, megismertetni.
A gyergyószentmiklósi Szent István Római Katolikus Plébánián működő "Őszi Rózsák" idősek klubja első alkalommal szervez kétnapos kirándulást tagjai részére. A kirándulásra október 3-4 között valósul meg, az idősek klubja mintegy 40 tagja meglátogatja Gyulafehérvár, Déva, Vajdahunyad és Máriaradna szépségeit és értékeit. A kirándulás főtámogatója Hargita Megye Tanácsa.
Konyhai felszerelést vásárolt a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület fiataljai számára, hogy gyarapíthassák gasztronómiai tudásukat – tájékoztatta lapunkat Kulcsár László, az egyesület elnöke. A különféle eszközök vásárlását Hargita Megye Tanácsa támogatta 5000 lejjel, az egyéb kellékeket az egyesület saját pénzforrásaiból állja.
„Szervezeti menedzsment képzés”-t tartott 2015. szeptember 5-6 között a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, ahol több mint 30 fiatal tanulhatott, akik a GYTIT tagszervezeteitől érkeztek. A téma a szervezetek menedzselése volt és a hatékony munkavégzés.
A fiatalok megtanulhatták egy elméleti előadásban, hogy miként kell a szervezeti tevékenységeket hatékonnyá tenni, hogy sikeresebb rendezvényeket tudjanak szervezni.
A PRO Tekerőpatak Egyesület idén 2015. augusztus 9.-én immár IV-ik alkalommal megszervezte a Helyismereti vetélkedőt. Ez a program nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, hiszen egy nap alatt is sok újat megtudhatnak, megtapasztalhatnak a környezetükből.
A verseny lényege, hogy a csapatokra osztott fiatalok minél hamarabb és ügyesebben teljesítsék a feladatokat.
A Krigel Sport Klub az idén is szeretettel meghívja Önt és jószágát: a VIII. SZÉKELYFÖLDI LOVAS ÜNNEP alkalmával a LÓ SZEMLÉRE.
Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a Gyergyói medencében és nemcsak a különböző lófajták, típusok és egyedek száma növekedőben van, éppen ezért a szervezők a már hagyományosnak mondható ló szemlére hívják mindazokat a lovas gazdákat, akik kellően ápolt és egészséges állataikat szeretik és szívesen be is mutatják a nagyközönségnek.
A szemle időpontja 2015. szeptember 13. vasárnap, (a kezdés pontos óráját egy későbbi időpontban jelezzük) a helyszín pedig a gyergyószentmiklósi lovaspálya. A részt venni szándékozók kérjük hozzák magukkal kedvencük érvényes vérvizsgával ellátott lóútlevelét. A benevezett állatokat szakmai zsűri bírálja el és a legjobb résztvevőket a szervezők díjazni fogják.
A pályázat fő célja a lovak és a lovas világ bemutatása, úgy ahogy a gyerekek látják. Pályázni: saját alkotású lovas témával kapcsolatos pályaművel lehet, amely megfelel a kiírásban foglalt feltételeknek.
Téma: Lovak, lovas gondolatok,lovas élmények. Korhatár: 6-14 év.
Pályamunkákat szigorúan csak A4-es formátumban várunk bármilyen technikával készítve. Minden pályázó kategóriánként egy munkát (rajz, vers) adhat le (más formátumba beküldött rajz vagy vers nem kerül elbírálásra, sem díjazásra!!). A rajzok és versek kiértékelését, elbírálását szakmai zsűri végzi.
A díjazásra 2015. szeptember 13-án (vasárnap) kerül sor, a gyergyószentmiklósi lovas pályán (Tűzoltók utca vége), a VIII.SZÉKELYFÖLDI LOVAS ÜNNEP keretében.
A részvétel ingyenes
Figyelem!!!!! - A pályamunkák beküldésének határideje: 2015. szeptember 7, délután 16 ÓRA (hétfő)!
A határidő lejárata után beérkezett rajzok és versek nem kerülnek zsűrizésre sem kiállításra.(Megértésüket nagyon köszönjük! Utólagos reklamációt nem fogadunk el!)
A munkák hátoldalára kérjük feltüntetni: a pályázó nevét, korát, saját vagy a szülő telefonszámát, lakhelyét, ellenkező esetben nyertes pályázatként nem kerülnek díjazásra.
Mit jelent önkéntesnek lenni és zsebpénzért dolgozni egy külföldi államban? Munka, tanulás, vagy fejlődési lehetőség? Hogy látja ezt a program koordinátora és mit gondol erről a fiatal önkéntes, aki már túl van a tűzkeresztségen? Az aktuális kiírások apropóján néztünk szét az önkéntes munkalehetőségek háza táján.
V. Örmény Művészeti Fesztivál - Gyergyószentmiklós
2015. szeptember 4-6.
Szeptember 4., péntek
10,00 Az Élő műhely keretében a gyerekeknek lehetőségük lesz üvegfestésben részt venni Martaian Ermone Zabel, Zerkula Enikő irányításával. Kézimunka-foglalkozás gyerekeknek és szüleiknek az Örmény Közösségi Házban egész délelőtt
16,00 Kiállítás megtekintése, megnyitó:
1. Biró Gyula – Agancs faragások – Örmény Közösségi Ház
2. Martaian Ermone Zabel – Üveg ikonfestés
3. Angi Tóni – Gyökérfa faragás
4. Térképkiállítás
18,00 Szentmise – Örmény Katolikus Templom
18,30 Művészeti fesztivál – megnyitó beszédek – Örmény Katolikus Templom
19,00 Koncert: Lux Aurumque kamarakórus Ványolós András vezetésével – Örmény Katolikus Templom
20,30 Vacsora a Szilágyi vendéglőben, örmény ételek kóstolása bejelentkezés alapján, kötetlen beszélgetés,

Rovatok
kavalkád.
egy/más.
(im)pulzus.
Témakörök
Támogatóink

