Beszélgetés Gál Hunor örmény katolikus plébánossal
Alig több mint öt hónap telt el azóta, hogy új plébánost kapott a gyergyószentmiklósi örmény katolikus közösség: a csíkszépvízi származású Gál Hunor számos tervvel érkezett új szolgálati helyére.
Azt mondja, meglepetésként érte, hogy egyéves segédlelkészi munkáját követően azonnal plébániát bíztak rá, azonban örült a kihívásnak. Lelkesen beszélt lapunknak a tevékenységéről, amelynek fontos részét képezi a fiatalokkal való együttműködés.
– Nincs még fél éve, hogy a gyergyószentmiklósi örmény katolikus közösséget vezeti mint plébános, emellett pedig segédlelkész a Szent Miklós Plébánián. Hogyan élte meg ezt az időszakot?
– Legfőképpen figyeltem és igyekeztem tapasztalatot gyűjteni. Az volt a legfontosabb számomra, hogy megismerjem az itteni közösséget, és megtanuljak alkalmazkodni az új környezethez. Önálló lettem, azonban ez nagyobb felelősséggel jár: rá kellett jönnöm, hogy itt minden egyes döntés nagy súllyal bír, és mindig megvannak a következményei. Igyekszem a Szent Miklós Plébánia életében is részt venni, ott legfőképp a hittanórák lebonyolításában segítek, de szentmiséket is vállalok.
– Örmény katolikus plébániát bíztak önre. Jelentett ez bármiféle nehézséget?
– Azt hiszem, egyetlen pap életében sem könnyű a váltás, főleg, hogy ez nem egyik napról a másikra megy. Ha hozzászokunk egy közösséghez, ráadásul meg is szeretjük azt, akkor sokkal nehezebb elszakadni tőle. Korábban – egy évig – Gyergyócsomafalván szolgáltam segédlelkészként, és kissé meglepően ért, hogy plébániát kapok. Általában két-három év is eltelik egy ilyen lehetőség érkezéséig, így kiváltságnak érzem, hogy ide kerültem. Nem volt ismeretlen számomra az örmény templom, a rítus viszont már annál inkább. Vizsgát kellett tennem ahhoz, hogy birítusú pap lehessek, ami azt jelenti, hogy most már latin és örmény rítusban is végezhetek szertartást, ugyanakkor az örmény rítus szerint is szolgáltathatom a szentségeket, mint például a keresztség vagy a bérmálás.
– Milyennek találja az örmény közösséget?
– Egy rendkívül színes, barátságos, ugyanakkor nyitott közösséggel ismerkedtem meg. Az én feladatom, hogy megéljék az Istennel való találkozás örömét, olyasmit érezhessenek, ami talán eddig többük életéből hiányzott. A nemrég tartott örmény bálon több olyan emberrel is találkoztam, aki büszkén vállalta, hogy örmény származású – azonban a templomban még sosem láttam. Elmondtam, hogy jó itt találkozni, de örülnék, ha a templomban is látnánk egymást...
– Van egy nagy múltú kórusa a közösségnek...
– Igen. Fejér Anti bácsi több mint huszonöt évig vezette a kórust, tavaly decembertől pedig Bíró Zsolt Imre személyében új kántorunk van. Azt tudni kell, hogy kórus nélkül nem létezhet az örmény liturgia.
– Plébánosi munkájában mennyire játszanak szerepet a fiatalok?
– Vannak fiataljaink, és kijelenthető, hogy a teljes közösség értük dolgozik: bennük van a jövő. Folyamatosan keresem a kapcsolódási lehetőségeket, minden héten programokat szervezünk nekik, a tervek szerint pedig hamarosan egy hivatalos ifjúsági csoportot is elindítunk. A fiatalokkal kapcsolatban még el kell mondanom, hogy a helyi Fogarasy Mihály Műszaki Gimnáziumban és a Salamon Ernő Gimnáziumban vallásórákat tartok, és ezek során sokszor meglepnek a kérdéseikkel. Komoly lelki dolgokról lehet velük beszélgetni, és sajnos be kell ismerni, hogy sok esetben baj van a családjainkban. A gyermekek magukkal hozzák az otthon szerzett lelki sebeiket, a tanulás pedig sokszor nem a lustaság miatt megy nehezen, hanem mert magukkal cipelik ezeket a sérüléseket.
– Említette, hogy sokszor meglepik a kérdések. Miket kérdeznek?
– Egyik alkalommal azt kérdezte tőlem egy diák, hogy szerintem mi az egyházunk legnagyobb hibája? Én pedig visszakérdeztem, hogy szerinte mi? Elmondta, úgy gondolja, hogy az egyház közömbössé vált, egy olyan intézménnyé, amely már nem érez együtt a hívekkel... Nekünk, papoknak a feladatunk az, hogy megismertessük velük az egyházunkat, annak nyitottságát.
– Ilyen sokrétű tevékenység mellett mire futja szabadidejéből?
– Konkrét értelemben vett szabadidőm jelenleg nem igazán van, azonban úgy gondolom, hogy a jól megélt papság igazi szabadságot hoz. Irodai munka is van elég, emellett pedig a híveket is fogadni kell... Fontos, hogy a pap időt szánjon a híveire, és ne csak az egyházi eseményeken találkozzon velük. A kérdésre válaszolva: néha sikerül hazamennem Csíkszépvízre, ez pedig jelenleg épp elegendő.
– Számos új ötletet hozott magával, mint például a templom harangjainak és színes üvegablakainak felújítására irányuló gyűjtési kampányt. Vannak még hasonló tervei a jövőre nézve?
– Igen. Örülnék, ha a húsvét utáni időszaktól kezdődően ifjúsági szentmiséket vezethetnénk be, emellett pedig a templom körüli térrendezéssel kapcsolatban is van néhány elképzelésem, de ezekről csak később tudok konkrétumokkal szolgálni. Éveknek kell eltelniük, hogy külsőleg rendben legyenek a dolgok, a legfontosabb most az, hogy belül a hívek nyitottak legyenek Isten felé. Hit és Isten nélkül nem lehet jövőt építeni.
