Kutatás igazolja: származásukra büszkék a gyergyói örmény eredetű székelyek
Gyergyószentmiklós az örménység nélkül biztosan nem vált volna azzá a várossá, aminek ma láthatjuk - ez kétségtelen. Az örmény örökség szembetűnő a főteret vagy a mai Márton Áron utcát, az örmény sort nézve is. A múlt szép, a 21. századi örmény jelen megismerése pedig fontos, hogy a jövőre is gondolni lehessen.
Magyari Sáska Zsolt irányításával készült a gyergyószentmiklósi „örménykutatás"
- Egy kutatás, tanulmány készült, ami a gyergyói örmény közösséget „mérte fel". Magyari Sáska Zsolt egyetemi tanár fogta össze ezt a kutatómunkát. Mi volt ennek a munkának a kiindulópontja?
- A tanulmány címe: Örmény öntudat a számok tükrében Gyergyószentmiklóson. Míg el nem végeztük a felmérést, a közösségünkkel kapcsolatban csak vélekedések voltak, sem azt nem tudhattuk pontosan, hányan is vagyunk, sem azt, hogy mennyire él az örmény származásúakban az örmény tudat. Persze kíváncsiak voltunk erre. Másrészt, a felmérés szükségessége egybeesett azzal a ténnyel is, hogy az egyházi nyilvántartásunk is felújításra szorult. Létezett egy kimutatás, bejegyezve ebbe a plébániához tartozó családok, de a gyermekek számáról nem voltak pontos adatok, mint ahogy arról sem, hogy a családban ki volt örmény katolikusnak keresztelve. Az elmúlt évtizedekben sajnos keveseknek adódott olyan szerencséje, hogy éppen akkor születtek, amikor örmény pap volt Gyergyószentmiklóson. A nyilvántartás is hiányos volt tehát, szükség volt ilyen jellegű adatfeldolgozásra.
- Mi derült ki, hány személyt számlál ma Gyergyó örmény közössége?
- A következtetés az, hogy bő ötszáz, szűk hatszáz főt jelent azon személyek száma, akik a gyergyószentmiklósi örménységhez valamilyen módon tartoznak. A „valamilyen módon" úgy értendő, hogy vagy családfőként, vagy valamelyik családtagként szerepelnek az örmény plébánia nyilvántartásában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki örmény származásúnak vallja magát. Ha a létszámot leszűkítjük csupán azokra, akik magukról azt vallják, hogy örmény származásúak, akkor ez 180 fő. Habár nem voltak erre konkrét adataink, a kutatás előtt is nagyjából ezt a létszámot feltételeztük. Ugyanakkor egy másik felmérést is igazoltunk. Amikor Puskás Attila vikárius idekerült a városba, az első házszentelésnél feljegyezte, hányan vannak az örmények. Az ő „népszámlálása" is szűk kétszáz főt jegyzett. Fontos megjegyezni, hogy a mi tanulmányunk - amelyet a nemrégiben lezajlott történészkonferencián ismertettem -nem tükröz teljesen naprakész adatokat. 2010-ben folyt az adatgyűjtés, 2011-ben a feldolgozás. Azt azonban ki lehet jelenteni, hogy az azóta eltelt pár évben esetleg pár fővel nőhetett vagy csökkenhetett, de nagyságrendileg nem változott a létszám.
- Az egyházi nyilvántartás felújítása mellett miért fontos tudni, hogy számbelileg mekkora a közösség?
- Úgy gondolom, sokkal jobb, ha a közösség valós képet lát magáról, mintha nagyon eltúlzott számokról kezdenénk beszélni. Mert mostanában virágkorát éri a „neoarmenizmus". Hirtelen mindenki örmény lesz. Biztosan nagyon sok ember származását, vérvonalát nézve találunk örmény felmenőket. De ha valakinek az esetében már korábban elveszett ez a vonal, nem is törődött örmény származásával, akkor most nincs, amiért egy kalap alá venni másokkal, s mindenkiről kijelenteni, hogy örmény. Ha valaki felvállalja az örménységét, akkor minőséget is felvállal hozzá. Ugyanakkor ha valaki örmény származását felvállalja, az nem azt jelenti, hogy az illető jobb vagy több lesz ezáltal, hanem egyszerűen lesz egy másik származásai tudata is.
271 család van egyházi nyilvántartásban. A nagy többség Gyergyószentmiklóson él, de vannak, akik a környező falvakban, Tekerőpatakon, Alfaluban például, de olyanok is, akik Marosvásárhelyen, de akár Ausztriában, Svájcban laknak, ám ide fizetik az egyházadót. Innen mentek el, de az örmény öntudat megmaradt, külföldön is idetartozónak érzik magukat. És sokan valószínűleg azért is fontosnak tartják ezt, mert amikor eljön az idő, az örmény temetőben szeretnének majd nyugodni.
Leszögezném: mi már nem tartozunk az örmény nemzethez, hanem az a helyes, ha örmény származásról beszélünk. Ennek túl sok köze az örmény nemzethez, nemzettudathoz igazából nincs.
- Hogyan érti ezt?
- Nem tudjuk a 180 embert összegyűjteni és szervezni egy örmény estet, ahol örményül fogunk egymással beszélgetni, ez nem működne, hiszen nem tudunk örményül. Ez utópisztikus gondolat. Ellenben ha valaki felvállalja származását, a székely, magyar tudata mellett az mindenképpen érték számára, és környezete is így tekinti ezt. Nem örmény nemzetiségűek vagyunk, nem örményül beszélünk, hanem örmény származású magyar emberek egy speciális származással, akik magyarul beszélve, magyarnak valljuk magunkat.
- Ha ez így van, akkor mi különbözteti meg az örményt a nem örménytől?
- A kutatás másik kérdése éppen ez volt, azaz, hogy azok a sajátos értékek, amelyeket az örmény származású magáénak vall, hogyan jelentkeznek a mindennapokban. Ezek az értékek különbséget jelentenek-e, más-e az örmények gondolkodásmódja, mint a nem örményeknek.
Megállapíthattuk: van különbség, s ezek alapvetően a liturgiához, a templomhoz köthető elemek. A gyergyószentmiklósi örmény közösségnek az erőssége, létszámbeli állapota, az, hogy Erdélyben ma ez a legnagyobb örmény közösség, a templomnak és az ide kötődő örmény liturgiának köszönhető. A statisztikai különbség, amelyről másként gondolkodnak az örmények és nem örmények, az elsősorban abban jelenik meg, hogy az örmények nyilván jobban kedvelnék az örmény liturgiát. Ez akkor is látható, ha ugyanannak a közösségnek a tagjairól beszélünk, azokról, akik az örmény plébániához tartoznak. Sokan vannak, akik beházasodtak a közösségbe, nem rendelkeznek örmény gyökerekkel, ők kevésbé tartják fontosnak az örmény liturgiát. A templom egy megtartó erő volt, és remélem, az is marad.
Ami a templomon kívülre, az egyházi közösségen kívülre próbálja elmozdítani az örmény közösséget, az szerintem nem célravezető. Ahol nincs templom, ott persze másként működik az örmény közösség, mint például Marosvásárhelyen, ahol nincs egyházi hagyomány, ott másként kell a közösséget szervezni. A közösség magja hétről hétre az örmény templomban találkozik, ha három szót váltanak is itt az emberek, akkor is erősebb és biztosabb, mintha meg kellene szervezni valahol máshol a közösségi életet, például hetente örmény teadélután szervezésével. Mindenki önmagától megy templomba, nem kell szervezgetni.
- Az emberek bizonyos dolgokat kimondottan az örményekhez kötnek...
- Igen, például elhíresült az örmény gasztronómia. Érdekes módon, habár azt várhatnánk, hogy itt különbség mutatkozzon, kiderül, az örmények szeretik az örmény ételeket, a nem örmények pedig nem, nos, ebben valójában nincs eltérés. Ez nem azt jelenti, hogy ne létezne erős örmény gasztronómia, sőt, inkább azt, hogy ez annyira elterjedt, egy olyan hozadéka az örménységnek, amelyet a befogadó gyergyószentmiklósi székely magyar közösség már átvett, s éppen ezért az opciók nem különböznek.
- A mostani tanulmány nyilván ezt nem tárgyalja, de mit gondol, van-e olyan család, olyan személyek, akikről elmondható, hogy ötven százalékban vagy még nagyobb arányban örmény vér folyik az ereikben?
- Nincs erre vonatkozó konkrét kimutatásunk, ehhez igazából minden családfát fel kellett volna deríteni, amire nem volt mód. Persze vannak olyan személyek, akik mind a két oldalról örmény származással rendelkeznek, de ez nem jelenti azt, hogy vér szerint az illető „tiszta" örmény, hanem csak azt, hogy mindkét ágon vannak örmény szálak. Hogy ez egynyolcad, egytizenketted vagy más arány, azt nem boncolgatjuk. Érdekes, az örmény plébániához tartozók közül is csupán hatvan százalék vallja magát örmény származásúnak, ellenben vannak olyan személyek a városban, akikről azt gondolják az emberek, hogy „hú, de nagy örmény" az illető, de származásilag semmi köze az örménységhez. Ennek ellenére idetartozónak érzi magát.
- A kutatási eredmények hoztak-e meglepetést, vagy az derült ki, amire eleve számítottak?
- Nem okoztak meglepetést, hanem megerősítettek tényeket, vagy nyilvánvalóvá tettek dolgokat, amelyeket sejteni lehetett. Tudtuk, hogy a gyergyói örménység létszámban a legnagyobb Erdélyben, s ez annak köszönhető, hogy az örmény fél általában behozza a közösségbe a házastársat, s nem ő csatlakozik más közösséghez. Ezért sem lepődtünk meg, amikor számokkal igazolhattuk, hogy a közösség hatvan százaléka örmény származású, negyven százalék pedig nem.
- A közösség összetartása szempontjából nyilván fontos és szimbolikus az örmény templom. Az örmény múltra azonban számos más épület emlékeztet. Ezek mennyire erősítik vagy befolyásolják-e az örmény tudatot?
- Nem mondanám, hogy ez befolyásoló tényező lenne. Az örmény soron vannak családok, akikről tudom, hogy generációk óta ott laknak és örmény származásúak is, de olyan is van, hogy szintén rég ott lakik, de semmi köze az örményekhez. Nem gondolom, hogy az épített tér önmagában különösebben erősítené a tudatot. Esetleg akkor jelenik meg, ha egy vendéget viszünk körbe a városban, és magyarázzuk, hogy például ebben a házban volt a takarékpénztár, ez valamelyik családé, ez a Vákár-ház, még ha nem is Vákárok laknak benne. Számomra legalábbis nem tudatosodik, nem jelent elhatárolódást, hogy a központban örmény múlt vesz körül, a felszegben pedig székely.
- Mit gondolnak magukról a mai örmények, hogyan tekintenek „örménységükre"?
- A válaszokban, amiket kaptunk, érzékelhető, a gyergyói örmény származásúak most is nagyon büszkék arra, hogy ők örmények, picit többnek, picit különbözőbbnek tartják magukat, s ez arra mutat, hogy a közösségben megvan még az az erő, hogy nem húsz év múlva tűnik el a közösség. A tudat generációról generációra adódik tovább. Mindannyian x-edik generációs örmények vagyunk, s még mindig nagyon erős a származástudatunk. Ez egy olyan alap, amire lehet építeni. Nem kell bányászni az örmény öntudatot, hiszen benne van a közösségben, s erre büszke is.
Gergely Imre, Gyergyói Hírlap, 2014. szeptember 24-26.
