A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre. Azóta a könyvtár állománya több más tudományterületen bővült, így jelenleg a szociális munka, pszichológia, pedagógia, szociológia mellett kisebbségkutatás, nemzetközi kapcsolatok, filozófia, politológia, jog, kommunikáció, szervezetfejlesztés, coaching, karriertanácsadás, tanulásmódszertan szakkönyvek is megtalálhatók.
Jelenleg a könyvtárban közel 800 darab könyv és folyóirat található. Online nyilvántartás és kölcsönzési rendszer is rendelkezésre áll az érdeklődők részére.
A 2019-es fejlesztés keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolnunk 24 darab új szakkönyvet. Idén elsősorban olyan különböző soft skillek fejlesztésére (készségfejlesztésre) irányuló és ezt elősegítő szakkönyvek közül választottunk, mint például az önéletrajzírás, szakdolgozat- vagy prezentációkészítés, emellett folytattuk a coaching, a karrierépítés, illetve vezetés témájú könyvek beszerzését, de nem elhanyagolhatók a pszichológia kategóriájába besorolható szakkönyvek, melyek a további mentális készségek fejlesztése mellett szintén elősegítik a karrierben, illetve az élet más területein való fejlődést.
Az idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Hargita megyei ifjusági cukorbetegek tábora, melyben olyan családok voltak jelen, ahol a kiskorú gyermekeik érintettek a cukorbetegségben. Az ötnapos tábor során a gyerekek és felnőttek egyaránt különböző aktivitásokban vettek részt. Voltak olyan programpontok, ami csak a felnőttek számára volt elérhető, ugyanúgy a gyerekek számára is külön programok voltak szervezve. Viszont nagy hangsúlyt fektettünk a hét során arra is, hogy csapatépítő játékokban a család együttesen vegyen részt. Mivel a gyerekek állapota a teljes családi működést befolyásolja, központi motívumnak tartottuk a csapatépítő játékokat. Ilyenkor az együtt töltött idő során teljesen el tudták felejteni a hétköznapok nehézségeit és közösen egy célért dolgoztak.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont idén ősszel két kerekasztal találkozót szervezett a hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozó segítő szakemberek és szociális szolgáltatások számára. A
Hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó szakemberek osztották meg tapasztalataikat az idei első szociális kerekasztalbeszélgetésen Gyergyószentmiklóson. A találkozót a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont és a Gyulafehérvári Caritas Iránytű programja szervezte a Polaris Oktatási Központban. Az első találkozó célja a helyzetfeltárás, problémafeltárás volt.

