AGyergyószentmiklósi Művelődési Központ összeállította ötödik komolyzenei bérletét. A 2016/2017-es évadban hét színvonalas koncertet hallgathat kedvezményesen az Ambrus Éva és a Bálint Ákos bérlet tulajdonosa.
„Idei komolyzenei bérletünk útjára bocsátásakor feltevődött bennem a kérdés: mit adunk általa az embereknek, mit szeretnénk elérni általa az emberekben? A válasz pedig a következőképpen fogalmazódott meg: szellemi táplálékot nyújtani a közönségnek, egyfajta szigetet biztosítani számukra, ahol a mindennapok tengerében egy kis időre pihenőt találhatnak, ezáltal nyerve nemcsak nyugalmat, hanem esztétikai élményt is.
Jelen gondolatokkal azt kívánjuk Önnek, kedves bérlettulajdonos, hogy az évad soránezt az utat végigjárva élményekkel, emlékekkel gazdagon távozzon tőlünk.” – fogalmazott Fórika Sebestyén igazgató ajánlójában.
Tisztelettel felhívjuk nézőink figyelmét, hogy amennyiben szeretnék megújítani bérletüket, jelezzék szándékukat szeptember 22-ig személyesen a művelődési központ irodájában vagy telefonon a 0787/755.294-es, 0266/361.992-es számok egyikén.
Az első koncert szeptember 30-án lesz este 7 órától.

Sárik Péter Trió x Beethoven
Beethoven műveinek jazz-feldolgozásai
A Sárik Péter Trió a saját szerzemények bemutatása mellett hosszú évek óta játszik műfajtól független jazz-átiratokat. A Beethoven program a nagy sikerű Jazzkívánságműsor sorozat folytatása, amelyben felidézik azt a kort, amikor az improvizáció még a klasszikus zene szerves része volt.
A koncert repertoárjában Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak részletei szerepelnek.
A zenekar tagjai: Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (basszusgitár, bőgő), Gálfi Attila (dob).

Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar
Tuba Tóbiás
Karmester: Balogh Sándor – Szeged
Narrátor: Lukácsházi Győző – Bon Bon matinészerkesztő-műsorvezető, a Szegedi Filharmónia igazgatója
A zenekar fő célkitűzése közé tartozik egy zenekedvelő, és zeneértő közönség kinevelése, amit a fiatalság bevonásával, illetve a számukra szervezett nevelő jellegű hangversenyekkel érünk el.Balogh Sándor és Lukácsházi Győző zenés mesejátéka a Tuba Tóbiás 2002-ben jött létre és sokak szívét nyerte el rögtön, hiszen a csodálatos zenének, a kedves figuráknak és a kiváló művészeknek köszönhetően egy olyan mese született, amely nemcsak Tuba Tóbi kalandjaival ismerteti meg a közönséget, hanem a szimfonikus zenekar hangszereivel, a klasszikus zene szeretetével is.

Virtuózok
II. Székelyföldi turné
„Ahol a klasszikus tehetség számít!”
Molnár Levente, a gyergyói származású világhírű operaénekes fontosnak tartotta az Erdélyben, Székelyföldön élő zeneileg tehetséges gyerekek számára is lehetőséget teremteni a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatón való részvételre. A Csíkszeredában tartott előválogatóra 31 versenyző közül 17 bejutott a 2016-os vetélkedőre, a döntők különböző szakaszaiba négy versenyző jutott: Jakab Roland Attila – hegedű, Ákosfalva; Mészáros Levente – ének, Nagyvárad; Petres Lajos Tamás – zongora, Csíkmadaras, Nagy Krisztina – zongora, Marosvásárhely. A székelyföldi turnén velük, továbbá a kézdiszentléleki Török Ákossal – zongora, Szűts Aporral és két meglepetésvendéggel ismerkedhet meg a gyergyói közönség.

Baksa Krisztina és Takáts Márton estje
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem turnéja
Baksa Krisztina 1993-ban született Debrecenben. 2008-ban felvételt nyert a budapesti Bartók Konzervatóriumba. Ezzel egy időben a Porzsolt István Ösztöndíj nyertese is lett. 2009-ben próbajátékkal felvételt nyert a CEI Nemzetközi Ifjúsági zenekarba mellyel több ízben koncertezett Olaszország és Románia koncerttermeiben. A középiskola évei alatt számos koncertet adott mind szóló, zenekari illetve kamarazenészként. 2012-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Koó Tamás, majd Varga István növendékeként folytatja jelenleg is tanulmányait. Az iskola mellett a 2012-ben alakult Aporchestra Szimfonikus Zenekar szólamvezető csellistája.
Takáts Márton 1992-ben született Tatabányán. 2004-ben felvételt nyert a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba. 2006-tól zongoratanulmányaival párhuzamosan zeneszerzést is tanult. 2010-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakos hallgatója, tanárai Némethy Attila és Kecskés Balázs.
Baksa Krisztina és Takáts Márton évek óta játszanak együtt.

Legato Egyesület
Bartók 135
A Bartók 135 kamarahangverseny programja a 2016-os Bartók-év kulturális eseményeihez kapcsolódik. A műsor a zeneszerző különböző alkotói korszakaiból válogatott, a közönség számára jól ismert és kevésbé játszott műveket tartalmaz. A Gyergyószentmiklóson felhangzó repertoár népzenei ihletésű darabjai a folklorista Bartók Béla életművében fordulópontot jelentő, 1907-es gyergyói gyűjtőút jelentőségét hangsúlyozzák. A Székelyföldön felfedezett zenei tündérország emlékét idéző művek mellett a korai, romantikus hangzásvilágú Adagio, a szlovák és román népzenei inspirációjú tételek, a „nemzeti” verbunkos stílust újranemesítő rapszódia, vagy a modern hangzásvilágú karakterdarabok mind a gazdag bartóki örökség részei.
A Legato Egyesület székelyudvarhelyi előadóihoz (Derzsi Katalin – szoprán, Sófalvi Emese – hegedű, Filtner Tünde – zongora) meghívottként Veress Csaba – hegedű csatlakozik.)

Brassai vonósnégyes
Bartók és kora
A vonósnégyes tagjai (Barabás Sándor, Balogh András – hegedűk, Botár András – mélyhegedű, Kostyák Előd – gordonka) a Kolozsvári Magyar Opera koncertmestere illetve szólamvezetői.
Brassai Sámuel szelleme előtti tisztelgésként fogant meg a gondolat, hogy a Kolozsvári Magyar Opera vonósnégyese a Brassai nevet vegye fel. A Bartók és kora című műsor megtervezésekor két közkedvelt (egy vonósnégyes életében mérföldkőnek számító) műre esett választásuk. Bartók II. vonósnégyese egyike azon ritka darabjainak, amelyek végkicsengése lemondó, pesszimisztikus. Ezt a művet a Brassai vonósnégyes a közelmúltban elkövetett emberiség elleni bűntettek áldozatainak emlékére ajánlja fel. Ugyanakkor szeretnének hangot adni a reménynek is: az est ünnepélyességéhez hozzá tartozik az előremutató emelkedettség. Így hangversenyük záródarabja a Bartók által is csodált kortárs, Maurice Ravel, egyetlen, F-dúr vonósnégyese.

Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar
Március 15-i ünnepi hangverseny
Műsoron: magyar vonatkozású művek
Az est karmestere: Werner Gábor – Budapest
Szólisták: Mohai Bálint – fagot
Philippe Tondre – oboa (a Lipcsei Gewandhaus szóló oboása)
Youngkun Kwak – hegedű ( a Berlini Filharmonia tagja)
Jonathan Weigle – cselló (a Kölni Kamarazenekar és a Mahler Kamarazenekar szóló csellistája)
Bérletárak:
Ambrus Éva
szakmai, diák-, nyugdíjas és vidéki bérlet: 40 lej
Bálint Ákos bérlet: 50 lej
Jegyek ára: felnőtteknek 15 lej, szakmabelieknek, diákoknak, nyugdíjasoknak és vidékieknek 12 lej.
Jegyek és bérletek a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában válthatók munkanapokon 9 órától 16 óráig.
Kapcsolat:
535500 Gyergyószentmiklós
Testvériség sugárút 9. szám
Hargita megye, Románia
Tel./fax: 0266/361.992
mobil: 0787/755.294
e-mail:
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

