Hatodik alkalommal szervezik meg a Hóvirág Néptánctalálkozót Gyergyószentmiklóson augusztus 17– 18-án. Ezúttal az újfalvi Katorzsa, a székelyudvarhelyi Gereben és a kiskunmajsai Mayossa tánccsoportokkal közösen ünnepel a negyvenéves múltra visszatekintő tánccsoport.
Szombaton tíz órakor, a művelődési ház előtti téren közel kétszáz fiatal kerekedik táncra, lovasszekerekkel felvonulnak a főtérre, majd a zöldségpiac és tűzoltóság előtt is ízelítőt adnak tánctudásukból. Délben nyitják meg a találkozót, a délutáni órákban, 17 órától tekinthető meg a Katorzsa táncosainak gyűjtéséből igényesen összeállított fotókiállítás a művelődési ház Karancsi Sándor-termében, 19 órától előadásra, 21 órától táncházba várják a népzenére és táncra fogékony közönséget. A tárlat megnyitóján felelevenítik az elmúlt 40 év jelentős eseményeit, meghívottként jelen lesznek Antal József és Ördög István egykori vezetők, ugyanakkor szívesen látják az együttes valamikori táncosait is.

Tizenéves kapcsolatot ápol a Mayossa és a Hóvirág, ezt megünnepelendő, közösen állnak színpadra vasárnap 19 órakor. A találkozót megelőzően, három napon át gyakoroltak a gyergyói fiatalok, a tavalyi edzőtáborban tanultakból, kalotaszegi táncokból állítottak össze egy koreográfiát. Az előadásokra a belépés ingyenes.
PROGRAM
2013. augusztus 17., szombat
10 óra Táncos Hívogató és szekeres felvonulás. Táncok helyszínei: tűzoltóság, piac, főtér, művelődési ház előtti tér
12 óra óra A VI. Hóvirág Néptánctalálkozó díszmegnyitója – művelődési ház előtti tér
17 óra Múlt a jelenben – Gyergyóújfalvi képkiállítás megnyitója és jubileumi megemlékezés a 40 éves Hóvirág Néptáncegyüttesről – művelődési ház Karancsi Sándor kiállításterem
19 óra Néptáncelőadás a Gereben (Székelyudvarhely), a Katorzsa (Gyergyóújfalu), illetve a Hóvirág Néptáncegyüttes közreműködésével – művelődési ház nagyterme
21 óra Táncház – művelődési ház stúdióterme
2013. augusztus 18., vasárnap
19 óra Fesztivál gálaműsor – a Hóvirág és a Mayossa (Kiskunmajsa) Népegyüttesek közreműködésével
Ez alkalomból sok szeretettel várunk mindenkit!
Főtámogatók:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata
Communitas Alapítvány
Támogatók:
Figura Stúdió Színház
Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ
Zerge Szakbolt
Z-Sound
Zsenik Használtruha Üzletlánc
Média támogatók:
Gyergyó Tv
Gyergyói Hírlap
Székelyhon.ro
Kisújság
Kelet Info Média Group
Hargita Népe
Erdély.ma
Nemtévé
Forrás: http://gymk.ro/rendezvenyek/197-vi-hovirag-neptanctalalkozo.html