Keresztes Zoltán plébános olyan tematikus tábort hirdetett meg óvodások, kisiskolások és 5–8. osztályosok részére, akik párhuzamosan, életkori sajátosságuknak megfelelően ugyanazon bibliai történetek erkölcsi üzenetét élhették át. Július 3–6. között gyermekzsivaj töltötte be a nemrégiben elkészült plébániát. Összesen 81 gyerek és 13 önkéntes (óvónő, tanító és tanár) részvételével került sor a táborra a plébánia éve mottójának („A hívek sokaságának egy volt a szíve-lelke" Csel 4,32) jegyében, amely evangelizációs jellegénél fogva – a gyerekeken keresztül – próbálta megszólítani és a plébániai életbe bekapcsolni a szülőket is.
A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács a Pénzkezelés Fiatalon című előadását idén második alkalommal szervezte meg július 4-én. A rendezvénynek a Fogarassy Mihály Műszaki Líceum díszterme adott otthont.
Igényes szórakozási lehetőséget kínál a gyergyószentmiklósiaknak és az idelátogatóknak a Nyári Kulturális Fesztivál. A második alkalommal megszervezésre kerülő rendezvény egyik alappillére idén is az Unplugged Fest lesz, kiemelkedő programja pedig A fejedelem című történelmi musical.
Új lehetőség tárul fel számotokra, amennyiben önkéntes szervezőnek jelentkeztek a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ (GyMK) által július 10-13. között megrendezett Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál szervezésére és lebonyolítására egy héten keresztül: július 7-től 14-ig.
Kedves önkénteskedni, tanulni vágyó fiatalok!
Az EGYIK egyesület egy önkéntes projektre szeretné felhívni a figyelmed:
A projekt paraméterei
Fogadó szervezet neve: Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület (DARTKE)
Önkéntes periódus időtartama: 2014.09.01 – 2014.06.30, 10 hónap
Helyszín: Hódmezővásárhely / Szeged, Magyarország;
Külföldi önkéntesek teljes létszáma: 4 (az önkéntesek Romániából, Németországból, Franciaországból, és Litvániából lesznek);
A projekt tartalma
A MY MAP (Multiculture Youth for Multiplicate a Process) projekt keretén belül a DARTKE négy önkéntest kíván fogadni.
Idén július 10-14 között újra felpezsdül a város. A II. kiadásához érkezett Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál, ismét tartalmas kikapcsolódást ígér Gyergyószentmiklós lakóinak és az idelátogatóknak.
Színház, komolyzene, kiállítások, koncertek várják az érdeklődőket. Különleges helyszínek, műemlékek (zsinagóga, örmény templom udvara, Népművészeti Alkotóház) bevonását is szem előtt tartják a szervezők. A fiatalok a tavaly nagy sikernek örvendő Unplugged Fesztiválon szórakozhatnak. A négynapos rendezvény ideje alatt hat helyszínen, tizenöt együttes teszi színesebbé és dallamosabbá a gyergyói estéket.
A gyergyószentmiklósi Műhely Egyesület az általa működtetett Szociális Erőforrásközpont keretében egy szakkönyvtárat kíván létrehozni a gyergyói térségben élő és dolgozó segítő szakemberek (szociális munkások, pszichológusok, gyógypedagógusok, nevelési tanácsadók, stb) és segítő szakembernek képződő egyetemisták számára, kiemelten a gyergyószentmiklósi szociális munka szakos távoktatásos csoport számára. Jelen felhívásban a szakkönyvtár létrehozása érdekében keresünk támogatókat.
Vannak olyan emberek, akiket nem tudunk másképp elképzelni, mint ahogy megismertük őket. Szilágyi Lőrinc pap bácsi is ilyen volt nekünk, gyergyói örmény közösségnek. Nem tudjuk elképzelni másmilyennek, fiatalabbnak vagy idősebbnek, engedékenyebbnek vagy szigorúbbnak, mint ahogy először találkoztunk vele 2009 augusztusában.
A találkozás után első hetek, hónapok reményteli kétségei után, a megnyugvás töltötte el a szívünket, mert éreztük, hogy az Isteni Gondviselés olyan pappal ajándékozott meg, akiben még nyugdíjas éveiben és élt a tenni akarás, az Istenért vállalt tevékeny közösségi szolgálat. És ezt tette rendületlenül!
2014. május 22-én, csütörtökön 9-15 óra között a "Napsugár az esőben" Egyesület által működtetett napközis foglalkoztató Nyílt napot szervez a Bölcsőde épületében levő székhelyén.
A programban különböző műhelyfoglalkozások várják az érdeklődőket, ahol az értelmi sérültek közösen dolgozhatnak a többségi iskolákba, óvodákba járó gyerekekkel, ugyanakkor lesz játék - és ruhabörze, és használati tárgyak vására is.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Gyergyószék rangos rendezvényévé nőtte ki magát a tizenegyedik alkalommal megrendezett Hagyományőrző Nap. Ez alkalommal szentelték fel a szentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium egykori diákja, Márton László által adományozott új harangot.
Az elmúlt években a Hagyományőrző Nap megnyitó ünnepségét mindig egy-egy, az iskola arculatát meghatározó ünnepi mozzanatr színesíti. Így állítottak emléket Jakab Antal püspöknek, Tarisznyás Márton néprajzkutatónak, sor került az iskola rekonstruált első tablójának a leleplezésére, majd a gimnázium homlokzatára visszakerült nemzeti jelkép előtt tisztelegtek.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ fotópályázatot hirdet Két keréken a város címmel.
A pályázat célja a biciklizés előnyeinek köztudatba való építése és a Családi Sportnapok szélesebb körű népszerűsítse.
A legjobb fotók kiválasztásában a kreativitás az elsődleges szempont, azonban a fénykép eredetisége és minősége is sokat nyom majd a latban. Egy pályázó több pályamunkával is jelentkezhet. A fotók május 12-28. között kell hogy készüljenek.
2014. június 3-án, kedden délelőtt 9 és 12 órától szervezzük meg idén a hagyományos Gyermeknapi Versmondók Találkozóját XVI. alkalommal.
A találkozóra közép- és nagycsoportos gyerekeket valamint 0-os és I-IV osztályos gyerekeket várunka Gyergyói-medencéből. Csoportonként, osztályonként két-két gyerek vehet részt a találkozón Balázs Imre József költő szabadon választott versével.

Rovatok
kavalkád.
egy/más.
(im)pulzus.
Témakörök
Támogatóink
