Augusztus 22-30 között Budapesten résztvettem egy a Fiatalok Lendületben program által finanszírozott képzésen, ahol két másik erdélyi magyar lánnyal, valamint két másik fiúval képviseltük Romániát. Rajtunk kívül voltak még spanyol, olasz, lengyel, szlovák, horvát, bulgár, török és magyar résztvevők; leginkább egyetemisták, de pedagógus és újságíró is; fiúk, lányok egyaránt.
A képzés tematikája a Playback Theater, azaz a Visszajátszás Színház technikája, amely segít a periférián élő fiatalok bevonására. A drámagyakorlatok lényege, hogy a közönség közül valaki megoszt egy érzést, vagy történetet, amelyet aztán különféle módszerekkel játszhatnak el az éppen színpadon lévő „színészek". A módszerek egyszerűen elsajátíthatóak, leginkább improvizáción alapulnak, és meglepő módon inspirálóak tudnak lenni, főként a történetet elmesélő személy számára, aki saját magát nézheti meg külső szemmel. A drámagyakorlatokon kívül sok más önismereti, csapatépítő, relaxaciós gyakorlatot sajátítottunk el.
Számomra (és úgy gondolom, hogy a többiek számára is) a tréning legérdekesebb része volt, amikor az aszódi kiskorúak nevelőintézetébe látogattunk, és az ott élő fiatalokkal együtt töltöttünk egy délelőttöt. Ezek a gyerekek (!) drogok, lopás, illegális munkavállalás és más hasonló dolgok miatt kerültek az intézetbe, ott tanulnak (általában valamilyen szakmát), haza csak ritkán, és meghatározott időre mehetnek. A néhány közös órát Playback Theater módszerekkel és egyéb játékokkal töltöttük. Az volt a benyomásom, hogy ők nagyon élvezték a velünk töltött időt, főként azt – fiatal fiúk lévén – , hogy lányok társaságában lehettek.
Összességében a képzésen a legjobb a tevékenységeknek a hangulata volt. Azok számára, akik általában íróasztal mellett töltik mindennapjaikat igazán pihentető, ha emberekkel, fizikai (de nem teljesítményorientált) gyakorlatokkal foglalkoznak. A tréningek közben pedig mindig szólt a zene: raggae-t hallgattunk, vagy Árpi rögtönzött valami szituációhoz illőt nem mindennapi hangszereivel. De az is megtörtént, hogy a betervezett program végén mindenki együtt kezdett zenélni, táncolni, teljesen spontán módon, semmilyen előre eltervezett ritmus vagy meglévő dallam nélkül.
Ez az egy hét leginkább motivációt adott, emellett pedig olyan használható tudást, amely úgy gondolom, hogy nemcsak a periférián élő fiatalokkal való munka során használható, hanem bármilyen közösségben, ahol az emberek nyitottak az ilyesmire. Hogy én tudom-e a későbbiekben használni ezt a tudást, az fogja majd eldönteni, hogy mennyire leszek bátor kezdeményezni.
A beszámolót készítette Blénesi Enikő, fotók Kovács Petra
Forrás: http://muhely.eu/tudasmuhely/78-vegyes/776-blenesi-eniko-playback-theater-kepzes-budapesten.html
