Április 17-én egy kisebb csoporttal Szovátára, az Outward Bound nevû táborba indultunk. A Szent István Plébánia lelkésze, t. Czikó László hívott össze egy 10-fôs ificsapatot, aminek köszönhetôen három napot töltöttünk együtt.
Amikor megérkeztünk a táborhelyre, még fogalmunk sem volt arról, hogy mi vár ránk. A gyönyörû természet, a táj és a vidám kis környezet csak javított a már amúgy is izgalmas helyzeten. Ott két vezetô várt ránk, így velük együtt töltöttük el ezt a pár felejthetetlen napot. Nem csak szórakoztunk a színes kis játékok között, hanem rengeteget tanultunk is. Többek között csapatban dolgozni, legyôzni félelmeinket, és talán, ami a legfontosabb, megtanultunk bízni önmagunkban, illetve társainkban egyaránt.
Ami a legnagyobb meglepetés lehetett mindenki számára, az a második napon a kötélkert volt. Röviden annyit, hogy megtanultunk falat mászni, egyensúlyozni a levegôben, ami nagyon nehéz volt, ugyanis nem a legkellemesebb érzés egy nem túl vastag gerendán egyensúlyozni úgy, hogy közben nem kapaszkodhatsz semmibe. De meg kellet tanulnunk bízni azokban a társainkban, akik egy kötéllel tartottak minket és nem hagyták, hogy leesünk. A kötélkert segített nekünk, hogy megismerjük saját képességeinket, de ugyanakkor meg kellet tanulnunk biztosítani társunkat is, ami a másokért való felelôsség-vállalásunkat is erôsítette. Volt, hogy míg egy személy, minden bátorságát összeszedve, a falat mászta, addig nekünk kellet tartani ôt egy kötél segítségével, és talán ez a legnagyobb felelôsség, amikor egy embertársunk élete a mi kezünkben van. Az utolsó napon egy nagyon izgalmas feladat várt ránk. Elsajátítottuk a térkép és az iránytû használatát, majd e két tárgy segítségével egy úgynevezett expedíciót kellet megoldanunk. A térképre feltüntetett 10 bejelölt helyet kellett megtalálnunk egy olyan városban, amit alig ismertünk. De közösen, kisebb nagyobb sikerrel sikerült megoldanunk a feladatot, és még a rossz idôjárás sem gátolt meg abban, hogy jól érezzük magunkat.
Utolsó nap izomlázzal, de mégis mosollyal az arcunkon vettünk búcsút Picurtól és Leheltôl, a vezetôinktôl. Ezúton is szeretnénk megköszönni nekik, illetve Czikó pap bácsinak ezt a pár napot, ahol új barátokat szereztünk, csapatunk összekovácsolódott, és nagyon jól éreztük magunkat. Valamint köszönet a Magyarországi Igazságügyi és Közigazgatási Minisztériumnak, illetve Virág Zsoltnak a támogatásért! Isten fizesse.
Gál Tenzike
